Megtett tav: 16 km
Az indulás mindig nehez, ezt mar sokszor emlitettem. Most kulonosen, bent meleg van, kint pedig hideg es megint gyulekeznek a felhok. Raadasul szinte mindenki akit ismerek, ugy dontott marad meg egy napot. Bar az idotervem megengedne, egyaltalan nem erzem fizikailag, hogy pihennem kellene, kenyelmes tempoban haladtam az elozo szakaszon. A belso hang hajt tovabb, Kanada egyre kozelebb van.
A hazbol kilepve meglepodve tapasztaltam, hogy megsincs annyira hideg es valoszinuleg eso sem lesz a kovetkezo par oraban. Az osveny fele kozeledve ismeros sziluetteket lattam elottem haladni. Ismeros szinu taskak, kabatok es turazo stilusok. Gargoyle, HappyFeet és Surge! Micsoda? Ez hogy lehet? Legalabb egy nappal elottem kellene lenniuk, ami azt jelenti, hogy mar reg vissza kellett volna menniuk a Cascade Locks elotti szakaszra, amit kihagytak. Megis jonnek tovabb meg egy szakaszt, ahogy azt valamelyik turazo tudni velte? Epp mikor eszrevettek es majdnem beertem oket, elkanyarodtak a kozeli parkolo iranyaba. Utanuk mentem, ok pedig bevartak. Ugy tunt nagyon orulnek nekem, en is orultem nekik, es egymas szavaba vagva kerdeztuk a masik felet, mi tortent eddig, mi a terv a kovetkezo napokban. Nagyon hamar raeszmeltunk, hogy a nagy talalkozasbol nagy bucsuzas lesz. Kiderult, hogy vegig mogottem voltak, meghozza csak nehany oraval. Igaz, White Pass utani elso napon sokat haladtak, de utana egy napot nem a PCT-n turaztak, igy azota tenyleg csak nehany km volt koztunk (kb 5-8). Ott voltak a ‘Not Phil’s Dad’ trail magicnel, talan egy ora kulonbseg sem volt koztunk, azt mondtak, ugy szamoltak ott, vagy masnap reggel utolernek. Not Phil’s Dad elmeselte nekik, hogy volt egy Rocky nevu magyar lany, aki megtalalta a hirt arrol, hogy megnyitottak az osveny hatar elotti szakaszat es ‘trail opening celebration’-nek nevezte a trail magicjet. Igy ha kozvetve is, de ok is tolem tudtak meg, hogy mehetunk vegig minden macera nelkul. Ez egy picit feldobta a kedvemet, amit amugy nagyon letort az aktualis szituacio. Ok most, a parkolobol indultak vissza Oregon vegere, en pedig epp keszultem megmaszni az elottunk levo szakasz elso hegyet. Nem szeretek bucsuzkodni. Azt sem szeretem, ha nem lehet elbucsuzni, egyszer mar beletorodtem abba, hogy nem latom oket soha tobbet. Most johet egy masodik kor. Szuper. A legrosszabb, hogy lattam, ok is ugyan olyan szomoruak voltak, mint en. Gyors kontaktcsere es egy kozos kep keszitese utan mar uton is voltam felfele.
Ok jobbra, en balra haldtam tovabb. Fel kanyarral kesobb mar csak ugy potyogtak a konnyeim. Eddig senkitol sem kellett vegleg elbucsuznom. Egyszerre egy valami tud nagyon fajni, vagy ketto kozepesen, ezt mar megtapasztaltam az eddigi 138 nap alatt. A tobbi midig eltorpul. Most is csak egy valami faj, de az nagyon es ennek semmi koze a fizikai letezeshez. Nem erdekeltek a kovek, amik a talpamat nyomtak. Azt sem tudom, voltak-e. Az sem erdekelt, hogy egy tobb, mint 10 km-es emelkedo volt elottem. Nem csak a sracokat sirattam, hanem mindenkit, akit magam mogott hagytam. Senkitol nem koszontem el eddig, pedig valoszinuleg nem fogom oket tobbet latni. A lanyok kozul talan mar csak Surgeon van az osenyen, o is jo par nappal mogottem. Ugyan igy Ian a Rokak es TwoPack is. Pirate-tol sem koszontem el es legutoljara nem is voltam kedves vele, mert epp blogiras kozben ert utol, nem voltam tul kommunikativ. Elvesztettem Walletet is, aki mar joval elottem van valahol, ugyan ugy mint Max&Iris. Es meg nagyon sokan masok, akikkel kapcsolatban meg elt a remeny, hogy talan egyszer osszefutunk. Most mar a repulom indulasaig van 16 napom, a turat ennel hamarabb szeretnem befejezni, akit magam mogott hagytam, valoszinuleg mar nem fog beerni.
Persze, minden tele volt dayhikerekkel. Hetfon Labour Day lesz, a munka unnepe, az iskolakezdes elotti utolso hosszuhetvege. Ugy ereztem magam felfele, mint egy lazac, aki arral szemben uszik. Most nem volt kedvem a ‘Mexikotol jottel, gyalog? – Wow.’ beszelgetesekhez. Erdekes, gondolom messzirol latszott, hogy nem vagyok jol, senki nem kerdezte meg mosolyogva, hogy ‘Hey, how are you?’ (Erre ugye egy mosoly, ‘jol’ es visszakerdezes szokott lenni a valasz). Most nem. Nem mintha vagytam volna ra, minden non-verbalis eszkozzel probaltam kifejezni, hogy semmi kedvem ehhez.
Eljottem a vilag masik felere kihivast keresni, szep tajakat latni es a termeszetben elni, erre a vegen emberek hianyoznak a legjobban. Ki gondolta volna. Turazni otthon is lehet, szep tajak Magyarorszagon is vannak, hogy egy volt munkatarsamat idezzem: “a blogodat olvasván azt hiszem el kell engednem a ,,borsodnál nincs szebb” elvet”. Innen uzenem, Borsod gyonyoru! Ez a tarsasag viszont csak itt es most van. Sajnos a thru-hiking szubkultura nem letezik Magyarorszagon, sot, egesz Europaban sem. Ez van. Majd egyszer eljutok oda, ahova el kell, amikor barmilyen indok miatt el kell engedned valakit: orulok, hogy megismerhettem oket.
Az elso vizforrasnal osszetorve ultem le. Ugy terveztem, majd felfele az emelkedo elejen megnezem mi var ram a hatralevo reszben rovid es hosszu tavon. Ilyenkor mindig lecsekkolom, hogy terv szerint haladok-e (melyik nap erem el a resupply pontokat, Kanadat, ill. mennyi idom van eljutni Vancouverbe), bar igazabol teljesen feleslegesen. Mar reg a fejemben van az egesz, orara lebontva, kulonbozo scenariokkal. Az aznapi terveket viszont mindig elozo este es reggel rakom ossze. Hol van vizforras, hol tudok ebedelni es hol alszom. Nagyjabol. Ezt most keresztbe huzta a hirtelen jott bucsuzas, azt sem tudom, hogy lesz vizem a nap hatralevo reszeben. Akartam ebedelni is, azt is elfelejtettem, pedig tudjatok milyen ehes vagyok folyamatosan. Szomorusag ide vagy oda, ez mar veszelyes is lehet itt kint, ossze kellett szednem magam. Ettem, majd megneztem mire van meg eselyem. Mivel az osveny eleg meredek hegyoldalakon kanyarog ezen a reszen, tul sok valasztasi lehetosegem nem volt, el kellett jutnom arra a pontra, ahol vannak vizszintes feluletek satraknak.
A taj gyonyoru volt, megkockaztatom, hogy ez eddigi egyik legszebb reszhez ertem.
Vegigmentem a Kendall Katwalkon is, ami hires ezen a szakaszon. Par nappal utanam sajnos leesett es meghalt itt egy turazo. (Annyira azert nem volt szuk az osveny, eleg figyelmetlennek kell lenni ahhoz, hogy itt leessen valaki).
2400 merfold, 3862 km.
A legjobb, mikor ilyen meredek hegyoldalakon latni hogy kanyarog az osveny. Latom a ma delutanomat (bal oldali nyil) es a holnap delelotti tervemet is (jobb oldali nyil). Ez eleg jo erzes.
A ket hegy kozotti sik reszhez erve mar nem volt tul sok valasztasi lehetosem satorallitasra, de talaltam eleg lapos sziklat, ahol ismet kihasznaltam a satram ‘self-standing’ voltat, tehat, hogy covekek nelkul is megall. Ugy dontottem szuksem van a termeszet gyogyito ereje, a kilatasra, ami a satorhelyhez jart (a Mt. Rainerre). Ezt ismet a kozepesen okos dontesek koze sorolom. A satorallitas utan vettem eszre, hogy van par felho amibol meg eso is lehet, is vegul fel kellett raknom a rainfly-t es a sator minden rogzito pontjat nagy kovekhez erositettem. Meg igy is vegig aggodhattam eszaka, hogy a pont rossz iranybol fujo szel mikor tori el a mereviteseket (eso szerencsere nem volt).
PCT kalandok 