139. Nap – 09.02.

Megtett tav: 34 km

Ha valaki megkerdezi, mi a legnehezebb a PCT-ben, a valaszom egyertelmu: a csalad es a baratok hianya. Persze, eltem mar kulfoldon, de civilizacioban es minden nap ott volt a lehetoseg a kommunikaciora. Ez most egy kicsit mas. Masodik helyre kerult az elengedes. Bucsut mondani olyan embereknek, akivel egyutt haladtal par szaz vagy akar ezer kilometeren keresztul, olyanoknak, aki a hasonlok kozt is hasonlobb, nehez. Az sem segit, hogy nincs mindig lehetoseg a bucsura. Persze, olvastam korabban, hogy ez az egyik legnehezebb resze a turnak, de ugy voltam vele, hogy mivel egyedul megyek, engem ez majd nem erint. Tevedtem. Pont azert, mert nagyreszt egyedul haladok es ritkan talalkozom emberekkel, konnyebben megkedvelem azt, akivel valamilyen szinten rendszeres kapcsolatba kerulok. Ha valaki Oregon kozepen teszi fel a kerdest, ott ez meg nem is letezett, meg tul messze volt a vege.

Hatrebb sorolta a dobogon a ‘Soha ne add fel’ pontot. Ez a fentiekkel ellentetben egyben jo is – ezert is lett csak a 3., de sosem mondta senki, hogy nem lehet valamit elvezni, ami nehez. (Kicsit olyan ez, mint ahogy Papp Tunde Kor teljesito leirta: az este kozeledtevel meg elvezte is a kodot es az esot. – Az aktualitasa miatt hoztam epp ezt a peldat.)

Ebben a pontban sok minden benne van: az, hogy ki vagyok teve az idojaras mindenfele viszontagsaganak (hideg, meleg, ho, eso, szel, kod, jegeso,…), az, hogy egy atlag napon a letfenntarto osztonok motivalnak: ehseg, szomjusag, biztonsagerzet, faradtsag es az, hogy mindegy ezek milyen kombinaciojaval kell epp megkuzdeni, nem szamit: nincs mas opcio, mint menni, elore. (Nyilvan van mas opcio, errol mar irtam, ez ugye egy dontes. Ha el akarom erni a celomat, akkor csak az elore ez egyetlen ut.) Persze, 1-2 extrem korulmeny felulirja a sorrendet, pl. barmelyik idojarasi korulmeny eros szellel kombinalva, olyankor tenyleg csak az van a fejedben, hogy ezt most tul kell elni. De pont azert vagyok az USA-ban, az idojaras ablakon belul, hogy az eletveszelyes(nek tuno) helyzetek szamat minimalizaljam.

Csak a lista vegere kerul a fizikai fajdalmak elviselese. Fajnak a talpaim, az achillesem, hosszu felfelek es lefelek kozben az egesz labaim, a derekamat es a csipocsontjaimat veresre dorzsoli taska, a bal lapockam mogotti izom pedig mar jo husszu ideje egy jo nagy csomo, ami iszonyatosan tud fajni, mindegy epp milyen nehez a taskam. Ezeket elviselni meges egyszerubb.

Este pl a felerosodo szel neha – neha elfeledtette velem, hogy egyedul erzem magam, a satram vegul epsegben meguszta. A reggeli keszulodes ismet nem volt gyors, cserebe teljes napfelkelteben volt reszem, vegigneztem, ahogy a Mt. Rainer felhomalybol rozsaszinne, majd feherre valtozik.

Szerencsesek ezek a Seattleben elok. 1 ora autozassal elerik Snoqualmie Passt, ahonnan pont ki tudnak jonni ide egy hosszuhetvegen vagy a teljes 3 napos szakaszra Stevens Passig (a kovetkezo allomasom), vagy masfel napot befele, majd masfel napot visszafele turaznak ezen a gyonyoru tajon. Kicsit olyan hangulata volt a napnak, mint ha a Sierraban lennek megint. Hegygerincre fel, majd le a volgybe, ahol par ezer meter magas hegyek vesznek korul, majd a kovetkezo hegyre fel – jo par oran keresztul, aztan ismet le, a masik oldalon.

Spectacle lake – ez is benne volt a legszebb tavak gyujtemenyben az ujsagban, amit tegnap elott olvastam. Na ezt mar tenyleg ajanlom, hihetetlen latvany a to es az ide vezeto ut is.

Egy hetvegi turazo rosszul lett a volgyben, amikor elhaladtam mellette mar 2 ranger ott volt vele, igy ram nem volt szukseg. A kovetkezo emelkedo felenel jartam, mikor lattam, hogy jon a helikopter erte.

Mire megmasztam a hegyet mar ment le a nap, de nem akartam fent megallni. A satorhely valasztasnal most mar szempont, hogy csak akkor maradok fent hegygerinc kozeleben, ha tokeletes az ido. Most nem az, gyulekeznek a felhok es a szel is erosodik, lejjebb kell mennem ha nyugodt ejszakat szeretnek. A volgybe nem ertem le, de felut kozeleben talaltam egy nagyjabol viszszintes feluletet, meg egy kis kilatasom is volt.

Napkozben amugy eleg sok turazoval talalkoztam, sokan kihasznaltak a lehetoseget, amit irtam a hosszuhetvegevel kapcsolatban. Az egyik nem thru-hiker turazo be is szolt, hogy milyen nagy a taskam, ilyennel nem szoktak az emberetk a PCT-n turazni. Kikerem magamnak. Most mar epp alig van benne kaja, epp az egyik legkisebb valojaban latta a taskat.

Nem szamit azonban a sok ismeretlen ilyenkor, mikor az ember maganyosnak erzi magat. Hogy ismet egy klasszikust idezzek:

‘Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember. – Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.’ (Antoine de Saint-Exupéry)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.