Megtett tav: 14 km off trail
Megcsinaltam. Elsetaltam az USA mexikoi hataratol Kanadaig. 4265 km, ~149.000m szint felfele, es kb ugyan ennyi lefele. Ez megfelel kb 101 maratoni tavnak es a tengerszinttol szamitva Mt. Everest 16.6-szori megmaszasanak. Itt fekszem a satorban a hatartol nehany percre, de meg most sem hiszem el. En csak tettem egyik labamat a masik ele mindig csak a kovetkezo celt latva magam elott, es most itt vagyok. Interaktiv terkep: minden este lementettem a GPS poziciomat ahol aludtam, itt egy helyen meg tudjatok nezni:
Annyi elmenyt szereztem ami tobb eletre is eleg lenne. Ha ez nem lenne mind a fejemben, tenyleg nem hinnem el, hogy ezt en csinaltam meg. Az elso par napban mikor elkezdtek Rockynak hivni, nem hasznaltam a nevemet, (=nem igy mutatkoztam be). Hogy lennek mar en Rocky? Azt sem tudom estenkent, hogy masnap reggel fel tudok-e kelni. Azt meg vegkepp nem, hogy fogok eljutni a kovetkezo allomasig, nem hogy kanadaig. Vegulis, tenyleg sosem adtam fel, ilyen ertelemben lehetek Rocky. Elertem a celomat, bar a ‘futottak meg’ kategoriaban. Nem dontottem meg semmilyen rekordot, nem voltam gyors, ultralight, de a legnehezebb taskam sem nekem volt. Valoszinuleg a thru-hiking hajnalan, a kulso mereviteses hatizsakok koraban a farmernadragos turazoknak sokkal nagyobb sulyt kellett a hatukon cipelni. Nem szamit. Az osszes sajat hataromat ledontottem, azokat is, amikrol nem is tudtam, hogy le lehet. Az elmult 150 napbol ha nem is minden pillanatra, de majdnem mindenre emlekszem. Zuhanyzasokra, ebedekre, gondolatokra, amik adott pillanatokban a fejemben voltak. Minden naprol van legalabb egy sztori, amire szivesen emlekszem vissza. Hany ilyen szakasza van a normal hetkoznapi eletnek? Ezeken morfondiroztam, mikor a satram narancssarga fenyebe burkolozva meghallottam az oromujjongasokat. Az elso turazok megerkeztek a Monumenthez. Ma mar nem volt ebresztom, nem sietek sehova. Boven van meg idom a repulo indulasaig, 1-2 napot akar meg el is tolthetnek a kornyeken. Persze ora nelkul is felebredek hajnalban, a rutin az rutin. Most mar a nappal kelek, ora nelkul, fuggetlenul attol, mennyire vagyok faradt. A termeszet az otthonom. Felebredes utan forgolodtam meg egy kicsit, mar amennyire 50 cm-en forgolodni lehet: egy helyben megfordultam, nehogy lelogjon valamim a matracrol. Ma nem sietek, mar nincs hova. A hangokbol itelve azonban ideje lenne felkelnem. Azert maradtam kozel a hatarhoz, hogy egyutt unnepelhessek masokkal. Oszinten szolva tegnap este azt remeltem talalok meg valakit a kozelben, de ugy tunik mindenki tovabb indult Manning Parkba (jelenleg ugye meg mindig a semmi kozepen vagyok). Osszepakoltam a cokmokomat, a satramat kint hagytam szaradni.
Ismerosoket talalok a hataron: Mango, akivel par hete talalkoztam eloszor, egyutt stoppoltunk a skykomishi postara. Maugli, aki ugyan itt visszafele velunk jott de mar Washington eleje ota elozgetett kulonbozo szakaszokon. Ket srac, akiket mar a sivatagban is lattam. Unneplunk:
Kati, akivel remeltem, hogy ma osszefutok. Mikor Oregon vegen utolert, azt hittem, akkor latom eloszor es utoljara, hisz sokkal gyorsabb nalam. Vagy 2 hettel utanam kezdett, megis utolert, de azert felajanlottam neki, hogy ha esetleg hasonlo idoben er be mint en, pozolhatunk a nalam levo magyar zaszloval. Igy is lett:
Amugy mesetem mar, hogy Kati milyen meno? Sajat maganak keszitette a satrat. Remelem mindenkiben tudatosult: a satrat, nem a zsebkendojet. Ez konkretan A legragabb darabja a felszerelesemnek. Ha nem mondja, siman azt hiszem, hogy egy 150ezres ZPacks satra van. Nem mondom, az en fejemben is megfordult, hogy nehany felszerelesemet magamnak keszitsem, de inkabb maradtam a MacGyver szintu javitgatasoknal, mikor tonkrement valamim. Ezen kivul maganak varrta az esoruhajat es a fenykepezo tartojahoz is keszitett extra kiegeszitest.
Ezen a napon meg Kanadaban nem volt legalis a fu (azota ha jol tudom, mar az), igy a monument mogotti tarolo, ami a trail regiszternek van fent tartva, igy nezett ki:
Egy ido utan a turazok elindultak tovabb: van aki Kanadaba Manning Park fele, van aki vissza Harts Passhoz, az elso helyhez ami autoval megkozelitheto – innen lehet tovabb stoppolni. Adott ponton egyedul maradtam, de vartam, remeltem, hogy jon meg ismeros. Igy is lett: megerkezett TwoPack, a szokasos modon fejezte ki erzelmeit: enekelt es tancolt oromeben es egy olelessel koszontotte a Monumentet. (Nekem is ez volt az elso, mikor ideertem tegnap).
Majd pedig a legregebbi turatarsam, baratom, Pirate, azaz Patrick.
Ki gondolta volna anno a 10. napomon a sivatagban, mikor eloszor talalkoztunk a szulinapomon, hogy egyutt fogunk allni a hataron? Egyutt kuzdottuk at magunkat a Sierra Nevada legnehezebb hagoin, egyutt masztuk meg a kontinentalis USA legmagasabb hegyet, Mt. Whitneyt, es egyutt keltunk at a legveszelyesebb folyokon, (ahol tavaly emberek haltak meg), hogy vigyazzunk egymasra. Neki ez meg nem jelenti az ut veget, hiszen kihagyta Oregon nagy reszet. Az elonye annak, hogy most irom a tortenetet, nem maradnak nyitott kerdesek: vegigturazott a kimaradt reszen es befejezte a PCT-t, az alabbi videot kaptam tole:
Egyutt indultunk tovabb Manning Park fele. Osszepakoltam a satramat – azert hagytam kint, hogy szaradjon, de mivel delelott megint eleredt az eso ismet csurom vizes lett. Sebaj. Most mar – ha minden jol megy, nem ebben fogok aludni. Meg 14 km es elerjuk a ‘civilizaciot’, egy videki rekreacios kozpontot. Ha nem a hatar korul lennenk, mar mindenki panaszkodott volna az osvenykondiciok miatt. Kidolt fak, osszenott novenyek, kimosodott hegyoldalak itt es az emult 30 km-en. Itt mar senki nem ‘hisztizik’, mindenki szimplan boldog. A hatralevo maszassal sem szamoltam, de sebaj. Ilyen kedvem volt, mikor elertunk a Parkba:
Gyorsan bejelentkeztem a csaladnak: elek, sot, el is ertem a hatart. A reszleteket majd kesobb, most ugy is mindenki alszik otthon. Becsekkoltunk a hostelbe. Kaptam egy sajat szobat. Miota elhagytam Magyarorszagot, 158 nappal ezelott, azota nem volt sajat szobam. Az ido nagy reszeben satorban aludtam, nehanyszor pedig hostelben.
Eleg furcsa igy utolag visszanezni ezt a kepet, nem tudjatok elkepzelni, mennyire otthonosnak lattam ezt akkor es ott. Persze, lattam a szoba puritansagat (nem volt sokkal nagyobb, mint ami a kepen lathato), de megis csak egy sajat szemelyes ter, sot sajat agyam is volt. Kidughatom a labam a takaro alol este, mostantol nem fog megfagyni. Sot, meg gurulni is tudok egyik oldalrol a masikra. Micsoda luxus! Kiteregettem a satramat es osszekeszudoltem a vacsihoz es az utana levo furdeshez. Mi mas lett volna az unnepi menu, mint egy hambi. A tarsasag pedig Pirate es TwoPack.
A turazokat itt szivesen latjak, egyutt ettunk az itt nyaralo turista csoportokkal. Mi, a koszos es szakadt ruhas termeszetben elok es tiszta, illatos es szep ruhaban levo nyaralok. Kicsit mindig irigykedve nezek ilyenkor mindenkire, akin nem log a ruhaja. Tiszta meg csak-csak leszek holnapra, de uj ruhaim ettol meg nem lesznek. A noiesseg erzeset mar reg elengedtem, de oszinten szolva kint nem is hianyzott. Mikor emberek koze kerulok, akkor a konraszt viszont eleg nagy. Sok igenyem most sem lenne, csak nem szeretnek extrem modon kilogni a tomegbol. Eleg lenne 1 nadrag ami pont a meretem, es egy polo, ami szinten nem log rajtam.
Harmasban indultunk el a hely jacuzzijaba, ami a szallashoz jart. Persze, lezuhanyoztunk elotte, na de nincs az az eros vizsugar ami par perc alatt tisztava varazsolna minket. Nem lennek a tobbi itt nyaralo helyeben…Kicsit engem is zavar, hogy ott aztatom magam, ahol a tobbi thru-hiker, nem a higieniarol vagyunk hiresek, de az erzes, amit a vizsugar a labammal es a fajo vallaimmal tett minden ketelyemet elfeledtette.
Volt alkalmam megvizsgalni magam egy majdnem egesz alakos tukorben. Kicsit feltem ettol a pillanattol, csak nehanyszor lattam az elmult honapban mit tett a testemmel a turazas. Nem tudom hany kilot fogyhattam, de szemmel lathato a valtozas meg nekem is. Persze, estenkent atoltozesnel feltunt, hogy csontokat erzek olyan helyen, ahol eddig sosem ereztem, nem volt sem idom sem energiam ezen ragodni. Lehet irigykedni a fogyas tenyere, de sajnos ki kell abranditsak minkenkit, nem ugy fogy le ilyenkor az ember, hogy egybol mehetne egy cimlapfotozasra. A fogyas izmok nelkul nem szep, nehany helyen mar inkabb egy csontvazra hasonlitottam. Arrol nem is beszelve, hogy 150+ km-nek 3 nap alatt torott taskaval megvan az ara: veres, kidorzsolodott derek.
A seb tovabb folytatodik a fehernemum alatt, de azokat a kepeket – ha nem haragszatok – inkabb megtartom magamnak. Fajt-e? Nyilvan igen, de mint korabban mar emlitettem, a fizikai fajdalom siman eltorpul egyeb erzelmek mellett, ill. rajtad is mulik, mennyire lesz eros az a fajdalom.
Egyutt indultunk vissza a szallasra.
Masnap pedig vegso bucsuzkodas utan indultam stoppal Vancouverbe. A stoppolas itt sem volt egyszeru, szerencsenk volt. Volt aki feladta es taxit hivott a legkozelebbi nagyobb varosig (Hope), ahonnan mar mennek buszok tobb iranyba, volt akinek a C terve az volt, hogy ha mas nem, elgyalogol a par szaz km-re levo celallomasaig. Uj lehetoseg nyilnak meg egy ilyen tura utan, teny, 4-5 nap alatt kenyelmesen el lehetne jutni Vancouverbe gyalog is.
A bucsuzas szomoru, de erre mar az elejetol keszul az ember, nem volt mar annyira rossz, mint az ut kozbeni varatlan elvalasok.
Vancouverbe erve kettos erzelmeim voltak: uristen, egy varos. Egy igazi nagyvaros, nem csak a neve alapjan ‘town’ vagy ‘city’. Reszben meglattam az ezernyi lehetoseget, amikkel az elmult fel evben nem tudtam elni. Vettem magamnak egy dezodort – ezt nem hasznaltam miota elhagytam Scout&Frodo hazat a 0. napon, es feltankoltam gyumolcsokbol. Gyonyorkodtem a varos fenyeiben – egy varos is lehet szep, nem csak a hegyek, foleg ennyi tavollet utan. Ellenben lattam az emberek szemeben (azon a kevesen, aki felfigyelt ram a mindennapi rutinja kozben), hogy hajlektalannak neznek. A taskam koszos, a ruhaim bar tisztak, szakadtak es ki vannak nyulva. Kenytelen voltam a pizsama nadragomba atoltozni es varost nezni (egy mintas leggings-szeru naci), mert kineztek mindenhonnan. Chinatownba erve az emberek a szemem elott, tolem 1m-re lottek magukat intravenasan, a varos ezen resze tele volt kemeny drogosokkal. Nem a nyugis marihuanat szivokrol beszelek, azokrol, akik csont es bor allapotban tebolyognak es nem latod a szemukben az ertelmet. Egy utcan fekvo hajlektalan – gondolom az elvonasi tunetei miatt – mar ordibalt a fajdalomtol, lattam, ahogy a kidudorodott erek a laban termeszetellenesen eletre kelnek es elkezdenek mozogni. Erre mit csinaltak a jarokelok? Nagy ivben kikerultek. Furcsa ezt latni azok utan, hogy az elmult fel evben, barkinek ha baja volt korulottem, egybol mindenki ugrott, hogy hol tud segiteni, mire van szuksege. Betevedtem egy helyi bolhapiacra is – bar furcsa alak voltak, gondoltam megorokitem a latvanyt.
A kep keszitese utan ketten szoltak oda, hogy ezt nagyon gyorsan fejezzem be, mert meg fognak verni. Meg mutogattak is, hogyan csinalnak, arra az esetre, ha nem ertenek a szobol. Azert nem ijedtem meg nagyon, mert az egyikuk biztonsagi or szerusegnek tunt (azert is mertem fotozni, mert o ott volt). Ennyit arrol, hogy a termeszetben voltam veszelyben. Es Vancouver bizonyos statisztikak szerint a vilagon az egyik legelhetobb varos. Na koszi, inkabb visszamennek a medvek, pumak es csorgokigyok koze.
Ket napig meg varost neztem, volt par izgi resz, de ismet raeszmeltem arra, hogy ha komoly tortenelmi helyszineket szeretnek latni azt nem az amerikai kontinens nyugati partja menten kell keresnem. Ez nem az a hely.
A repulout sima volt, bar az Air Canadat nem ajanlom, olyan mint egy fapados jarat, csak a jegyarakat nem igazitjak a szinvonalhoz.
Hazaerkezni viszont hihetetlenul jo erzes volt, minden szempontbol. A ferjem, a csaladom es a barataim mar mind-mind nagyon hianyoztak Magyarorszaggal egyutt. Mi lesz a kovetkezo? Azt hiszem, most egy ideig itthon maradok. 🙂
PCT kalandok 