144. Nap – 09.07

Megtett tav: 34 km

Tenyleg szep lett a to reggelre. Sajnos nem fert bele az egesz latvany, mar igy is majdnem leestem hatrafele dolve. Nem szeretnek Darwin dijas lenni.

Eltero velemenyek vannak arrol, melyik a legszebb resze a PCT-nek. Nagyon sokan a Sierra Nevadara voksolnak, ami egeszen ertheto. Maga a teny, hogy 2400m ala nem nagyon ereszkedtunk, teljesen el voltunk szigetelve a civilizaciotol, megkuzdottunk a havas hagokkal es veszelyes folyon atkelesekkel, megadta a hangulat a szakasznak. Indulaskor meg azt is hallottam, hogy sokaknak Oregon tetszik inkabb a legjobban. Oket annyira nem ertem, teny, eleg extrem vulkanikus tajak voltak arrafele, viszont ha valasztani kell melyiket ajanlom annak, akinek csak az egyikre van ideje, a Sierrat ajanlanam.

Meglepo modon Washingtonrol nem igazan hallottam sokat korabban, azon kivul, hogy esos es hideg. Pedig nekem most mar egyertelmuen ez a kedvenc szakaszom. Valoszinuleg sok egyeb tenyezo is kozre jatszik:

  • Most mar tenyleg megvannak a szukseges izmaim a turahoz es az eronletem is. Aki anno azt mondta Mt. Whitney kozeleben, hogy akkorra mar eletunk legjobb formajaban leszunk, az hazudott. Boven van meg hova fejlodni onnan. Mar siman megyek 35 km-t ugy, hogy az pihenonapnak szamit. 45 km kornyeken is inkabb a naplemente allit meg, nem a faradtsag.
  • Az idonyomas is kisebb, kevesebb a valtozo a rendszerben. +/- 3 napos pontossaggal meg tudom mondani a hatarhoz erkezes becsult idejet az allam eleje ota. Emlitettem mar, hogy a thru-hiking nem a legegeszsegesebb etkezesi szempontbol, talan fizikalisan sem a tuledzes allapota miatt. Hozzateszem, ez az etrend ennyi mozgassal valoszinuleg meg mindig jobb, mint sok ember otthoni eletmodja. Ami miatt megis igazan megeri eljonni egy ilyenre az a szellemi kikapcsolodas. Csak a termeszet torvenyeinek kell alkalmazkodni (ill USA torvenyeinek, de amik itt kint ram vonatkoznak, azokat fokent a termeszet vedelmere talaltak ki, igy nem esik nehezemre betartani oket). Nincs mas, mint en es a termeszet. Az idojaras ablak miatti idonyomas az egyetlen, ami komolyabb stresszt okoz, most mar ez is csokkent.
  • Minden, ami a hosszu tavu turazas resze, legyen az jo vagy rossz, rutinna valt, a komfortzonam resze (a minden napos faradtsag es fajdalom is).
  • Nincsenek veszelyes folyon atkelesek. Persze, volt, hogy vizes lett a cipom, de eletveszelyhez koze sem volt egyik folyonak sem.
  • Az osveny tobbnyire puha, foldon haladok es nem sziklakon, es meg veletlenul sincsenek 30-50cm-es lepcsok ezekbol.
  • Mivel nem vagyok olyan magasan, nincs oxigenhiany. Ezt anno a vartnal rosszabbul viseltem, igy orulok, hogy tul vagyok rajta.
  • Az alacsonyabban haladas masik elonye, hogy nem vagyok folyton a fahatar felett. Szeretem a fakat, az erdoket, Washington tud hihetetlenul zold lenni. Talan egy kesobbi posztban majd gyujtok nehany kepet errol.
  • Nem csak zold tud lenni a taj, hanem szines is. Nem csak sziklak es ho van, mint a Sierraban. Mar boven az oszben vagyunk: minden piros, sarga, zold. Itt ugye a legtobb noveny levele pirosra valtozik, nem sargara. Magyarazat itt. (Igazabol talan napok, hetek kerdese, hogy leesen az elso ho.)

Szoval, ez a kedvenc allamom. Ez egy kicsi es ‘kenyelmes’ Sierra Nevada.

Glacier Peak most mar kozelrol:

Egy mormota ugy gondolta, jo lenne velem baratkozni. Jo sok kephez pozolt, be is rakok ide a szuksegesnel kicsit tobbet. Nezzetek a szoret a szaja korul, ugy tunik, o is szereti a bogyokat.

Elojott a haverja/parja is egy ido utan.

2500 merfold, 4023 km. Legalabb ez ki volt rakva. Anno azt irtam, hogy az elso 1000 km nagyon lassan telt, a 2. ezer meg mindig, bar kicsit gyorsabban. A 3. mar gyors volt, nos, nem is tudom ez a 4. hova lett.

Ezen a folyon pedig at kellett kelni, meg ez a hid volt a legbiztonsagosabb.

‘Glacier water’, allitolag valami asvanyi anyag miatt van ilyen tejfeher szine. Sok gleccserrol folyt ilyen viz.

Delutanra sajnos megerkezett az amugy estere es masnapra igert rossz ido. Annyira elkezdett esni az eso es alacsonyra ereszkedtek a felhok, hogy ugy dontottem delutan 5 korul megallok (kb 10 km-rel az eredeti celom elott). Mar igy is csurom vizes voltam. Sajnos az osveny innentol csak felfele tartott (mar igy is megmasztam az emelkedo egy reszet), es ha esetleg fel is jutottam volna – es a korulmenyek olyanok, hogy nem tudok/akarok satrat allitnai, a kovetkezo satorhelyek meg 10 km-rel arrebb, egy ujabb hegy tetejen lettek volna. Tehat ha fent meg rosszabb ido van, akkor akar veszelyesre is fordulhatna az estem, amit nem szeretnek. Igy is sokkal tovabb birtam a delutant mint masok, a normalis satorhelyek mar elfogytak (2 volt csak), mire ugy dontottem megallok. Nekem egy lejtos, koves felulet jutott, ahol legalabb a viz nem fog megallni a satram alatt. Max atfolyni alatta. Van, aki ilyenkor kis vizelvezeto arkot as a sator domboldal feloli resze kore. Ezt az otletet eleg hamar elvetettem, mivel az en helyem ehhez tul koves, sziklas volt. Maradt az ‘Ah, ugy sem pont itt fog folyni alattam a viz. Csak nem.’ hozzaallas.

143. Nap – 09.06

Megtett tav: 44 km

Az utolso idojaras ellenorzes szerint par nap mulva eso varhato. Ezzel nem lehet mit kezdeni, kivarni nem erdemes, ez itt mar Washington, ahol ezek eleg gyakoriak. Ennek egyelore semmi jele, meleg van es szep az ido.

Egy ‘Hat te meg mit keresel itt?’ talalkozoval indult a nap. Szembe jott Tornado, akit Kennedy Meadowsban, a Sierra elejen ismertem meg. O tanitotta meg hogyan kell medvebiztosan fellogatni a kajas taskamat, ill. neki koszonhetem eletem elso meno kajajat, mivel vegetarianus, nekem adta az egyik csirkes Mountain House vacsijat. Amugy o az egyetlen akivel eddig talalkoztam, aki ugyan ugy napi csomagokat keszit a kajajabol, mint en. Ezen kivul ugyan ugy rendes hatizsakja van, mint nekem (azt talan mar latjatok, hogy erre mindig felfigyelek), nem az UL (ultralight) amibe nem lehet barmennyi cuccot belerakni, mert megadja magat. Vegigment egyebkent mar az AT-n, kiprobalta milyen ultra konnyunek lenni, aztan inkabb visszatert ahhoz, hogy kenyelmesebben turazik nagyobb taskaval. Megertem.

(A kepen latszik egy zoldes sarga taska, ez a satram uj taroloja. Az ominozus szel&kod kombos eredeti elvesztese ota szemetes zsakban taroltam, ami egy konnyu, de kevesbe tartos megoldas volt. Ezt az uj tatyot egy hiker boxbol szereztem. )

Osszefutottam vele meg Mt. Whitney utan is azzal az elkoszonessel, hogy talan 1 honap mulva talalkozuk, mivel zenesz, sietett a Sierra vegere, hogy odaerjen egy fesztivalra koncertet adni. Hetkoznapi neven Kevin Selfe, blues enekes. Azota 1-2szer lecsekkoltam merre tart, mikor Kati dobozat megtalaltam Castellaban, az o doboza is ott vart a tobbi kozott. Volt is eselye, hogy beerjen, mar csak par nap kulonbseg volt koztunk Oregon vegen, amikor ugy dontott, OR-WA hataran szeretne befejezni a turat, mivel ezen a kornyeken lakik. Igy OR vege utan felment a hatarhoz, es elindult delre. Sokan ugralnak amugy szakaszok kozt, esetleg meg iranyt is valtanak, ezt hivja a thru-hiking szakzsargon ‘flip flop’-nak.

A taskameretekrol meg egy par szot. Allitolag a felelmeinket cipeljuk a hatunkon ilyenkor. Ahogy elnezem a taskam tartalmat, ket dologtol felek igazan. Az egyik a hideg (dupla falu sator, -12 fokig eletben tarto quit, matrac 5.7-es R value-val – ezekrol majd irok a vegen az igert felszereleslistamban), a masik meg az hogy ehes leszek (legalabb 4500 kCal/nap kaja van nalam). Ettol fuggetlenul szoktam fazni is es ehes is vagyok, nem tudom mi lenne ha meg amellett dontenek, hogy UL leszek. A 3. talan ahhoz kotheto, hogy szeretek tiszta maradni, a nedves torkolendoknek eleg nagy sulya van, alvo ruhaim es varosi ruhaim is vannak. Ill. van nalam egy torolkozo is. Bar azt mar azota, hogy kiderult, az elet, a vilagmindenseg meg minden legfontosabb kerdesere a valasz 42, ill. hogy a Foldet igazabol az egerek megrendelesere keszitettek, tudjuk, hogy egy stopposnal mindig van torolkozo. Marpedig en mostanaban eleg gyakran stoppolok. (Mielott valaki azt gondolja idiota vagyok – marmint meg jobban, mint eddig – , olvassa el a Galaxis utikalaus stopposoknak c. konyvet).

A nap masik nagy pillanata az volt, amikor megeloztuk a legidosebb PCT turazot. Mar hallottam rola korabban: 81 eves, es a fiaval turazik, aki 60 korul van. Ezen a kepen epp egy 70 eves elozi a 81 evest. Remelem most mar tenyleg senkitol nem hallom majd azt, hogy ‘tul oreg vagyok a turazashoz’. Amiben a kor tenyleg akadaly az a suly. Ok mar nem valaszthatnak, nekik ultrakonnyunek kell lenniuk, ha vegig akarjak csinalni. Erdemes megnezni a taskameretek kozti kulonbseget (az alabbi es a fenti kep, amin Tornadoval vagyok).

A 3. nagy pillanat az lett volna, mikor elerem a 4000. kilometert, ami bar megtortent, nem volt kirakva semmilyen formaban. Igy kep nincs, de ez ma volt. 4000 km. Szep, kerek szam. Cserebe elkezdtem zacsiba gyujteni a bogyokat, hogy tudjak menet kozben is enni.

Mai taj es vizforras:

A 44 km-nek is ara volt. Mar eleg rovidek a nappalok, hamarabb sotetedik, mint ahogy elfaradnek, igy a kinezett emelkedo tetejen levo szep tohoz (vagyis, csak gondolom, hogy reggelre szep lesz) csak este ertem el, sotetedes utan. Ami igy ram vart, mar csak a szokasos: satorallitas, atoltozes, vacsi, fejlampa fenyenel.

(Ui.: Remelem mindenki kihasznalja a hosszu hetveget egy hosszabb rovidebb tura erejeig. Jotanacs, mivel mar itthon tenyleg nagyon rovidek a nappalok, vigyetek ti is fejlampat (vagy barmilyen lampat)).

142. Nap – 09.05

Megtett tav: 4 km

Utolso elotti resupply rendezes:

Igy nezett ki a szallas:

Most kulonosen nehez volt elhagyni ezt a pontot. Az utolso hely, ahol van internet eleresem es tererom. Ellenoriztem, hogy befizettem-e mindent, amit otthonra kell es hogy tenyleg jon-e az utolso csomagom Stehekinbe. Duplan ellenoriztem, hogy mindennel egyutt (rendeles + ami a taskamban van) van-e eleg kajam a repulo indulasaig. Nem tudom meg hogy jutok el a repterig, de nem szeretnek a kajaszerzessel veszodni. Remelem, hogy a bounce boxom (azok a cuccok, amikrol a Sierra utan ugy gondoltam, nem lesz ra szuksegem) is ott var majd a postan, ezt egy trail angel joindulatara biztam legutoljara Washington elejen, hogy kuldje tovabb. Letoltottem a kerulo osvenyek (a hatarig ketto is lesz) es British Columbia (CAN) offline terkepet, es megneztem az osszes opciot ahogy el lehet jutni a vegallomasomtol, Manning Parktol, a vancouveri repterre. Meg mindig van vagy 320 km a vegeig, de most mar nem tehettem meg azt, hogy majd ut kozben elolvasom mi var ram. Ha valami szokatlan van a szakaszon, arrol tudnom kell, hogy tudjak vele tervezni. A legvegen lemondtam a telefonelofizetesemet is. Ez amugy varatlanul bonyolult volt, nagyon nem akartak elengedni a rendszerbol. Amilyen konnyu volt megkotni, annyira nehez volt megszabadulni tole. Innentol akkor sem tudok kapcsolatba lepni a kulvilaggal, ha valami csoda folytan megis lesz terero. Segitseget sem tudok kerni. (Vagyis, fogalmam sincs, hogy tudok-e majd, nem tudom a magyar SIM-em hogy mukodik itt, a vilag vegen.)

Turazas elotti infok:

Nem voltak nagy terveim mara, de azokat is megdonttottem negativ iranyban. Keso delutan indultam csak el, es ha mar ugy is elvesztegettem a napot, megalltam hamar. Igy egy vizforras mellett Piratetel satraztam, akinek sikerult beernie, mivel az elmult ket napban alig haladtam.

Ez pedig a mai rejtely. Tovabbra is egy erdoben vagyok.

141. Nap – 09.04. – Stevens Pass

Megtett tav: 23 km

Sietseg ide vagy oda, tul sok volt a finom bogyo utkozben. Kicsit vissza kene fognom magam, valamit a maciknak is hagyni kene, ok is ezeket eszik. Ha medve lennek, tuti ezen a kornyeken nasiznek folyton.

Stevens Passhoz kozeledve athaladtam a helyi siliftek alatt. Ez a 3. megallo Washingtonban, a 3. sikozpont is egyben.

Az utolso lejton lefele mar volt egy kis terero. Az utolso, innen eszakra nem lesz semmi, meg a legutolso megallomban, Stehekinben sem (csak egy nagyon gyenge wifi). Ilyenkor folyamatosan pittyeg es rezeg a telefonom, no nem azert mert olyan fontos ember vagyok es mindenki engem keres, hanem mert a kedves barataim folyton szetspammelik az osszes beszelgetest, minimalis informacio tartalommal. A sok uzenet kozott volt egy meglepetes is. Gretchenek irtak, a hazasparpar, akinek a fia is turazik (TwoCan) es a Rokak egyik tagja. Legeloszor ugye Eszak-Kaliforniaban talalkoztam veluk, aztan egyszer Oregonban. Mivel a Rokak epp most voltak ott, ahol en 3 napja, Snoqualmieben, feljottek hozzajuk (6-7 ora autout az otthonuktol). Majd meg feljebb autoztak ide, Stevens Passhoz (meg ropke 2 ora), csak azert, hogy itt hagyjanak nekem egy csomagot a sikozpont portajan. Hihetetlen. Ha valaki megkerdezi, mi volt a legnagyobb meglepetes a tura soran, a valaszom egyertelmu. Teljesen idegen emberek kedvessege, tamogatasa. A sok trail angel, trail magic, a fuvarok, amik kozul senki nem fogadja el a felajanlott benzinpenzt, neha szallas es tisztalkodasi lehetosegek. Tenyleg nem ertem. (Talan az van mogotte, hogy itt sosem volt szocializmus, az itt elok sosem allam bacsitol vartak a megmentest. Itt mindenki magara van utalva, ezaltal egymast is jobban segitik. Az onkenteskedesnek is nagyobb hagyomanya van itt az USA-ban, mint otthon).

A csomag:

Ez a kedvesseg visszaadta az emberekbe vetett hitemet, bar igazabol ez mar a 0. napon, Scout&Frodonal megtortent. Azota a PCT nem hagyja elveszni, sot, mindig csak radob egy lapattal.

Nem maradt mas hatra, mint eljutni a 26 km-re fekvo Skykomishba, a postara. Csatlakozott hozzam egy Mango nevu vekony lany, rovidnadragban, hosszu, szoke hajjal, mar tisztan. Ezaz – gondoltam (es mondtam is neki), allj csak elore, neked tuti megallnak majd. En a koszos, kinyult ruhaimban valoszinuleg nem vagyok tul meggyozo. Meg igy sem volt egyszeru stoppolni, vagy 20 percbe is beletelt, mire kaptunk egy fuvart. Atvettem a csomagom, a ‘varosban’ (nepesseg: 216 fo) mi mast ettem volna, mint egy hambit (nem volt mas), ittam hozza egy huckleberry shaket, aztan visszastoppoltam a sikozponthoz. Az odafele fuvarom arrol meselt hogy szokott kokainozni, a visszafele pedig legalabb 3 formaban kinalgatta a marihuanat. Ez van, orultem, hogy fuvart kaptam.

Nehanyan a masik iranyban es kicsit messzebb levo Leavenworth-be vettek az iranyt. Erdekessege, hogy a varoskat bajor mintara csinaltak, nezzetek meg a kepeket, tenyleg olyan, mintha Nemetorszagban lenne. Ez most kevesbe motivalt, voltam mar parszor Munchenben, Kanadaig viszont meg sosem setaltam el.

Ismet egy ski lodge volt a szallasom, itt mar volt egy ‘host’ is, aki csinalt nekunk vacsit. Ez mar teljesen hostel hangulatu volt. Kozos vacsi, majd kozos mosogatas. Mar mindenkit ismertem korabbrol:

Balrol jobbra: Extatic (hires arrol, hogy oltonyben turazik, persze a nadrag szarat es a zako ujjait levagta. Upstreammel, a 18 eves lannyal turazott sokat, a Sierraban szinte minden nap talalkoztam veluk), Mango, Splash (nezzetek meg a kepeit: Link. Ilyen az amikor valakinek van egy jo fenykepezoje es tudja is hasznalni.), Debra Uj-Zelandrol (vele eloszor Scout&Frodonal(!) talalkozam), egy srac akinek mar nem emlekszem a nevere pedig mar parszor lattam, es a jobb szelen BearCub.

Kimostam a ruhaimat kezzel, a pinceben le volt valasztva egy helyiseg, ahol ventillatorok es futotest volt kihelyezve, hogy hamar megszaradjon minden. A resupply rendezesre mar nem maradt idom, majd holnap.

140. Nap – 09.03

Megtett tav: 40 km

Kicsit ossze kellett kapnom magam a napi tav tekinteteben, mert holnap fel akarom venni a csomagomat a postan. Ez azt jelenti, hogy minel hamarabb el kell ernem Stevens Passhoz, ahonnan el kell stoppolnom a 26 km-re levo Skykomishba, meghozza fel 4 elott.

Jo dontes volt tegnap, hogy nem a hegyteton satraztam. Egy 3 fos nemet csalad (apa, fia, nagybacsi) ugy dontott fent egy tonal, szep kilatassal akar aludni. 7 korul korul haladtam el mellettuk (ez ugye sokaknak mar a nap veget jelenti), azzal a cellal, hogy en bizony lejjebb fekvo helyet szeretnek magamnak, akkor is, ha besotetedik. Ma panaszkodtak, hogy attol tartottak, hovihar lesz. Ossze is dolt a satruk este, tobbszor fel kellett kelniuk, hogy ujra felallitsak.

Reggeli felhok:

A taj tovabbra is hihetetlenul gyonyoru. Most mar kajam is alig van, szinte csak ugy repulok felfele a hosszu maszasok alkalmaval, olyan konnyunek erzem a taskam.

Erre a chipmunkra raferne egy kis turazas, ennyire kover peldannyal meg nem talalkoztam.

Ez az allat pedig szamomra ismeretlen, ketto volt belole es kergetoztek egeszen addig, meg eszre nem vettek.

Itt pedig epp el vagyok tevedve, bar a kep keszitesenek pillanataban meg nem tudtam, hogy nem a PCT-n vagyok. Annyira feldobott a kanyargo osveny es mogotte a hegy latvanya, es az, hogy pont arra jart 2 turazo akiket meg lehetett kerni egy kep keszitesere, hogy nem vettem eszre egy elagazot. Mikor elertem a kepen lathato tavat, akkor ugrott be, hogy a reggeli terkepellenorzes soran ugy lattam, a to elott, az abbol kifolyo folyon kell atkelnem. Max 50m-t haladtam rossz iranyba, hogy aztan visszamenjek es a megfelelo helyen atkeljek a kis patakon.

Este boven sotetedesig turaztam, a mar emlitett holnapi tervek miatt. Velem egy iranyban halado turazot sem nagyon lattam reggel ota, az osszes hetvegi turazo szembe jott, igy szinte vegig egyedul voltam. Sokkal jobb satrat allitani vilagosban, erre mar reg rajottem. Nem is a sotetseggel jaro felelem a rossz, mar reg nem felek attol, hogy valami csak ugy ram tamad. Az allatok egyszeruen nem csinalnak ilyet, a sok nem realisztikus modon ijesztegeo film miatt tart mindenki ettol. Sotetben maganyosnak lenni viszont sokkal rosszabb, mint vilagosban. Ki erti ezt?

Tavolban a Glacier Peak:

139. Nap – 09.02.

Megtett tav: 34 km

Ha valaki megkerdezi, mi a legnehezebb a PCT-ben, a valaszom egyertelmu: a csalad es a baratok hianya. Persze, eltem mar kulfoldon, de civilizacioban es minden nap ott volt a lehetoseg a kommunikaciora. Ez most egy kicsit mas. Masodik helyre kerult az elengedes. Bucsut mondani olyan embereknek, akivel egyutt haladtal par szaz vagy akar ezer kilometeren keresztul, olyanoknak, aki a hasonlok kozt is hasonlobb, nehez. Az sem segit, hogy nincs mindig lehetoseg a bucsura. Persze, olvastam korabban, hogy ez az egyik legnehezebb resze a turnak, de ugy voltam vele, hogy mivel egyedul megyek, engem ez majd nem erint. Tevedtem. Pont azert, mert nagyreszt egyedul haladok es ritkan talalkozom emberekkel, konnyebben megkedvelem azt, akivel valamilyen szinten rendszeres kapcsolatba kerulok. Ha valaki Oregon kozepen teszi fel a kerdest, ott ez meg nem is letezett, meg tul messze volt a vege.

Hatrebb sorolta a dobogon a ‘Soha ne add fel’ pontot. Ez a fentiekkel ellentetben egyben jo is – ezert is lett csak a 3., de sosem mondta senki, hogy nem lehet valamit elvezni, ami nehez. (Kicsit olyan ez, mint ahogy Papp Tunde Kor teljesito leirta: az este kozeledtevel meg elvezte is a kodot es az esot. – Az aktualitasa miatt hoztam epp ezt a peldat.)

Ebben a pontban sok minden benne van: az, hogy ki vagyok teve az idojaras mindenfele viszontagsaganak (hideg, meleg, ho, eso, szel, kod, jegeso,…), az, hogy egy atlag napon a letfenntarto osztonok motivalnak: ehseg, szomjusag, biztonsagerzet, faradtsag es az, hogy mindegy ezek milyen kombinaciojaval kell epp megkuzdeni, nem szamit: nincs mas opcio, mint menni, elore. (Nyilvan van mas opcio, errol mar irtam, ez ugye egy dontes. Ha el akarom erni a celomat, akkor csak az elore ez egyetlen ut.) Persze, 1-2 extrem korulmeny felulirja a sorrendet, pl. barmelyik idojarasi korulmeny eros szellel kombinalva, olyankor tenyleg csak az van a fejedben, hogy ezt most tul kell elni. De pont azert vagyok az USA-ban, az idojaras ablakon belul, hogy az eletveszelyes(nek tuno) helyzetek szamat minimalizaljam.

Csak a lista vegere kerul a fizikai fajdalmak elviselese. Fajnak a talpaim, az achillesem, hosszu felfelek es lefelek kozben az egesz labaim, a derekamat es a csipocsontjaimat veresre dorzsoli taska, a bal lapockam mogotti izom pedig mar jo husszu ideje egy jo nagy csomo, ami iszonyatosan tud fajni, mindegy epp milyen nehez a taskam. Ezeket elviselni meges egyszerubb.

Este pl a felerosodo szel neha – neha elfeledtette velem, hogy egyedul erzem magam, a satram vegul epsegben meguszta. A reggeli keszulodes ismet nem volt gyors, cserebe teljes napfelkelteben volt reszem, vegigneztem, ahogy a Mt. Rainer felhomalybol rozsaszinne, majd feherre valtozik.

Szerencsesek ezek a Seattleben elok. 1 ora autozassal elerik Snoqualmie Passt, ahonnan pont ki tudnak jonni ide egy hosszuhetvegen vagy a teljes 3 napos szakaszra Stevens Passig (a kovetkezo allomasom), vagy masfel napot befele, majd masfel napot visszafele turaznak ezen a gyonyoru tajon. Kicsit olyan hangulata volt a napnak, mint ha a Sierraban lennek megint. Hegygerincre fel, majd le a volgybe, ahol par ezer meter magas hegyek vesznek korul, majd a kovetkezo hegyre fel – jo par oran keresztul, aztan ismet le, a masik oldalon.

Spectacle lake – ez is benne volt a legszebb tavak gyujtemenyben az ujsagban, amit tegnap elott olvastam. Na ezt mar tenyleg ajanlom, hihetetlen latvany a to es az ide vezeto ut is.

Egy hetvegi turazo rosszul lett a volgyben, amikor elhaladtam mellette mar 2 ranger ott volt vele, igy ram nem volt szukseg. A kovetkezo emelkedo felenel jartam, mikor lattam, hogy jon a helikopter erte.

Mire megmasztam a hegyet mar ment le a nap, de nem akartam fent megallni. A satorhely valasztasnal most mar szempont, hogy csak akkor maradok fent hegygerinc kozeleben, ha tokeletes az ido. Most nem az, gyulekeznek a felhok es a szel is erosodik, lejjebb kell mennem ha nyugodt ejszakat szeretnek. A volgybe nem ertem le, de felut kozeleben talaltam egy nagyjabol viszszintes feluletet, meg egy kis kilatasom is volt.

Napkozben amugy eleg sok turazoval talalkoztam, sokan kihasznaltak a lehetoseget, amit irtam a hosszuhetvegevel kapcsolatban. Az egyik nem thru-hiker turazo be is szolt, hogy milyen nagy a taskam, ilyennel nem szoktak az emberetk a PCT-n turazni. Kikerem magamnak. Most mar epp alig van benne kaja, epp az egyik legkisebb valojaban latta a taskat.

Nem szamit azonban a sok ismeretlen ilyenkor, mikor az ember maganyosnak erzi magat. Hogy ismet egy klasszikust idezzek:

‘Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember. – Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.’ (Antoine de Saint-Exupéry)

138. Nap – 09.01.

Megtett tav: 16 km

Az indulás mindig nehez, ezt mar sokszor emlitettem. Most kulonosen, bent meleg van, kint pedig hideg es megint gyulekeznek a felhok. Raadasul szinte mindenki akit ismerek, ugy dontott marad meg egy napot. Bar az idotervem megengedne, egyaltalan nem erzem fizikailag, hogy pihennem kellene, kenyelmes tempoban haladtam az elozo szakaszon. A belso hang hajt tovabb, Kanada egyre kozelebb van.

A hazbol kilepve meglepodve tapasztaltam, hogy megsincs annyira hideg es valoszinuleg eso sem lesz a kovetkezo par oraban. Az osveny fele kozeledve ismeros sziluetteket lattam elottem haladni. Ismeros szinu taskak, kabatok es turazo stilusok. Gargoyle, HappyFeet és Surge! Micsoda? Ez hogy lehet? Legalabb egy nappal elottem kellene lenniuk, ami azt jelenti, hogy mar reg vissza kellett volna menniuk a Cascade Locks elotti szakaszra, amit kihagytak. Megis jonnek tovabb meg egy szakaszt, ahogy azt valamelyik turazo tudni velte? Epp mikor eszrevettek es majdnem beertem oket, elkanyarodtak a kozeli parkolo iranyaba. Utanuk mentem, ok pedig bevartak. Ugy tunt nagyon orulnek nekem, en is orultem nekik, es egymas szavaba vagva kerdeztuk a masik felet, mi tortent eddig, mi a terv a kovetkezo napokban. Nagyon hamar raeszmeltunk, hogy a nagy talalkozasbol nagy bucsuzas lesz. Kiderult, hogy vegig mogottem voltak, meghozza csak nehany oraval. Igaz, White Pass utani elso napon sokat haladtak, de utana egy napot nem a PCT-n turaztak, igy azota tenyleg csak nehany km volt koztunk (kb 5-8). Ott voltak a ‘Not Phil’s Dad’ trail magicnel, talan egy ora kulonbseg sem volt koztunk, azt mondtak, ugy szamoltak ott, vagy masnap reggel utolernek. Not Phil’s Dad elmeselte nekik, hogy volt egy Rocky nevu magyar lany, aki megtalalta a hirt arrol, hogy megnyitottak az osveny hatar elotti szakaszat es ‘trail opening celebration’-nek nevezte a trail magicjet. Igy ha kozvetve is, de ok is tolem tudtak meg, hogy mehetunk vegig minden macera nelkul. Ez egy picit feldobta a kedvemet, amit amugy nagyon letort az aktualis szituacio. Ok most, a parkolobol indultak vissza Oregon vegere, en pedig epp keszultem megmaszni az elottunk levo szakasz elso hegyet. Nem szeretek bucsuzkodni. Azt sem szeretem, ha nem lehet elbucsuzni, egyszer mar beletorodtem abba, hogy nem latom oket soha tobbet. Most johet egy masodik kor. Szuper. A legrosszabb, hogy lattam, ok is ugyan olyan szomoruak voltak, mint en. Gyors kontaktcsere es egy kozos kep keszitese utan mar uton is voltam felfele.

Ok jobbra, en balra haldtam tovabb. Fel kanyarral kesobb mar csak ugy potyogtak a konnyeim. Eddig senkitol sem kellett vegleg elbucsuznom. Egyszerre egy valami tud nagyon fajni, vagy ketto kozepesen, ezt mar megtapasztaltam az eddigi 138 nap alatt. A tobbi midig eltorpul. Most is csak egy valami faj, de az nagyon es ennek semmi koze a fizikai letezeshez. Nem erdekeltek a kovek, amik a talpamat nyomtak. Azt sem tudom, voltak-e. Az sem erdekelt, hogy egy tobb, mint 10 km-es emelkedo volt elottem. Nem csak a sracokat sirattam, hanem mindenkit, akit magam mogott hagytam. Senkitol nem koszontem el eddig, pedig valoszinuleg nem fogom oket tobbet latni. A lanyok kozul talan mar csak Surgeon van az osenyen, o is jo par nappal mogottem. Ugyan igy Ian a Rokak es TwoPack is. Pirate-tol sem koszontem el es legutoljara nem is voltam kedves vele, mert epp blogiras kozben ert utol, nem voltam tul kommunikativ. Elvesztettem Walletet is, aki mar joval elottem van valahol, ugyan ugy mint Max&Iris. Es meg nagyon sokan masok, akikkel kapcsolatban meg elt a remeny, hogy talan egyszer osszefutunk. Most mar a repulom indulasaig van 16 napom, a turat ennel hamarabb szeretnem befejezni, akit magam mogott hagytam, valoszinuleg mar nem fog beerni.

Persze, minden tele volt dayhikerekkel. Hetfon Labour Day lesz, a munka unnepe, az iskolakezdes elotti utolso hosszuhetvege. Ugy ereztem magam felfele, mint egy lazac, aki arral szemben uszik. Most nem volt kedvem a ‘Mexikotol jottel, gyalog? – Wow.’ beszelgetesekhez. Erdekes, gondolom messzirol latszott, hogy nem vagyok jol, senki nem kerdezte meg mosolyogva, hogy ‘Hey, how are you?’ (Erre ugye egy mosoly, ‘jol’ es visszakerdezes szokott lenni a valasz). Most nem. Nem mintha vagytam volna ra, minden non-verbalis eszkozzel probaltam kifejezni, hogy semmi kedvem ehhez.

Eljottem a vilag masik felere kihivast keresni, szep tajakat latni es a termeszetben elni, erre a vegen emberek hianyoznak a legjobban. Ki gondolta volna. Turazni otthon is lehet, szep tajak Magyarorszagon is vannak, hogy egy volt munkatarsamat idezzem: “a blogodat olvasván azt hiszem el kell engednem a ,,borsodnál nincs szebb” elvet”. Innen uzenem, Borsod gyonyoru! Ez a tarsasag viszont csak itt es most van. Sajnos a thru-hiking szubkultura nem letezik Magyarorszagon, sot, egesz Europaban sem. Ez van. Majd egyszer eljutok oda, ahova el kell, amikor barmilyen indok miatt el kell engedned valakit: orulok, hogy megismerhettem oket.

Az elso vizforrasnal osszetorve ultem le. Ugy terveztem, majd felfele az emelkedo elejen megnezem mi var ram a hatralevo reszben rovid es hosszu tavon. Ilyenkor mindig lecsekkolom, hogy terv szerint haladok-e (melyik nap erem el a resupply pontokat, Kanadat, ill. mennyi idom van eljutni Vancouverbe), bar igazabol teljesen feleslegesen. Mar reg a fejemben van az egesz, orara lebontva, kulonbozo scenariokkal. Az aznapi terveket viszont mindig elozo este es reggel rakom ossze. Hol van vizforras, hol tudok ebedelni es hol alszom. Nagyjabol. Ezt most keresztbe huzta a hirtelen jott bucsuzas, azt sem tudom, hogy lesz vizem a nap hatralevo reszeben. Akartam ebedelni is, azt is elfelejtettem, pedig tudjatok milyen ehes vagyok folyamatosan. Szomorusag ide vagy oda, ez mar veszelyes is lehet itt kint, ossze kellett szednem magam. Ettem, majd megneztem mire van meg eselyem. Mivel az osveny eleg meredek hegyoldalakon kanyarog ezen a reszen, tul sok valasztasi lehetosegem nem volt, el kellett jutnom arra a pontra, ahol vannak vizszintes feluletek satraknak.

A taj gyonyoru volt, megkockaztatom, hogy ez eddigi egyik legszebb reszhez ertem.

Vegigmentem a Kendall Katwalkon is, ami hires ezen a szakaszon. Par nappal utanam sajnos leesett es meghalt itt egy turazo. (Annyira azert nem volt szuk az osveny, eleg figyelmetlennek kell lenni ahhoz, hogy itt leessen valaki).

2400 merfold, 3862 km.

A legjobb, mikor ilyen meredek hegyoldalakon latni hogy kanyarog az osveny. Latom a ma delutanomat (bal oldali nyil) es a holnap delelotti tervemet is (jobb oldali nyil). Ez eleg jo erzes.

A ket hegy kozotti sik reszhez erve mar nem volt tul sok valasztasi lehetosem satorallitasra, de talaltam eleg lapos sziklat, ahol ismet kihasznaltam a satram ‘self-standing’ voltat, tehat, hogy covekek nelkul is megall. Ugy dontottem szuksem van a termeszet gyogyito ereje, a kilatasra, ami a satorhelyhez jart (a Mt. Rainerre). Ezt ismet a kozepesen okos dontesek koze sorolom. A satorallitas utan vettem eszre, hogy van par felho amibol meg eso is lehet, is vegul fel kellett raknom a rainfly-t es a sator minden rogzito pontjat nagy kovekhez erositettem. Meg igy is vegig aggodhattam eszaka, hogy a pont rossz iranybol fujo szel mikor tori el a mereviteseket (eso szerencsere nem volt).